A fenti naptár a következő, nyilvános megosztási linken beágyazható asztali naptárakba, mint a Thunderbird Lightning kiegészítőjébe, vagy az Outlook-ba, de minden olyan Naptárba is, mely képes kezelni az *.ICS kiterjesztést. Link: https://www.google.com/calendar/ical/magyarpredikaciok%40gmail.com/public/basic.ics

2015. augusztus 15., szombat

Prédikáció: Nagyboldogasszony - Mária Menybemenetele

Kedves hívek!

1950. november 1-n 800 000 ember töltötte meg a Szent Péter teret. XII. Piusz pápa ekkor kihirdette Mária testi és lelki felvételét a mennyekbe, így az ős századok beli hitet dogmává tette. Ez azt jelenti, hogy azóta ez dogma, azaz a szeplőtelenül fogantatott Istenanya és mindenkoron szűz Mária földi élete beteljesítése után a testével és lelkével felvétetett a mennyei boldogságba.

A hittétel kihirdetése a II. világháború után 5 evvel történt. A háború során elhunyt 55 millió emberi áldozat fölött most a Megváltó és a megváltottak anyja feltámasztott teste áll dicsőségben. Magasan az égben fénylik a feltámasztott és színeváltozott, felmagaslott teste Máriának. Szinte mint egy isteni demonstráció és vigasz a hívő emberek számára a szörnyű emberi rombolások ellen.

Nem csak az emberi léleknek van felbecsülhetetlen értéke a halhatatlanságában, de az emberi testnek is. Az ember teste az ember személyiségéhez tartozik, minden méltóságában, pótolhatatlanságában, értékében és egyediségében.

Örülünk annak, hogy amiben Mária részesült, abban mi is részesülni fogunk egykoron. Mária testtel és lélekkel történt felvétele a mennyei boldogságba, nem egy kivétel! Amiben Ő részesült, abban mi is részesülni fogunk, ha Isten kegyelmében halunk meg.

Mária esetében ez a felvétel rögtön halála után történt. Ennek a kegyelmi kiváltságnak három oka volt:

  1. Mária kegyelemmel teljes (gratia plena) volt
  2. Mária felmagasodása minden asszony felé
  3. Az a tény, hogy Mária az értéke frigyláda volt
Az első ok: a kegyelem teljessége. Földi élete első pillanatától kegyelemmel tejes volt a szeplőtelen fogantatása miatt. A szentlélek szentélye soha nem szenvedett semmilyen szentségtelenítést. (Mentes volt még a személyes bűnöktől.)

A második ok: ami miatt a teste színeváltozása előrehozatott az, hogyan Szent Erzsébet mondotta "Áldott vagy az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse." Az ősbűnbe eséskor az asszonyra nem csak a szülési fájdalmak átka lett kimondva, de a betegség, a szenvedés és a halál is. Máriának viszont ehhez az átokhoz semmi köze nem volt, mivel az áteredő bűntől és következményeitől mentes volt. Így teste sem volt a mulandóságnak kitéve.

A harmadik ok: Mária ténylegesen szűzi Istenanyaságában az Újszövetség frigyládája lett. "Boldog az a test aki hordozott téged!" Így kiáltott az a szerény nő a népből, aki mintha megérezte  volna, hogy az a test, aki 9 hónapon át hordozta a emberré vált Igét, ez a kiválasztott edény, amely értékesebb mint a legértékesebb monstrancia, nem lesz a mulandóságnál alávetve.

Még egyszer állapítsuk meg:

A test felvételében mi is részesülni fogunk egy napon és pedig az utolsó ítélet napján. a világ végén. Milyen méltósággal rendelkezik nemcsak az emberi lélek de az emberi test is. Figyeljünk tehát arra, hogy testünket szentségben és méltóságban tartsuk, ahogyan Szent Pál is fogalmaz [1Kor 3,16-17]: „Testünk a Szentlélek temploma.”

Ámen