Egy temető bejáratánál ezeket a szavakat olvastam, amelyeket az elhunytak az élőknek, a közeli temetőlátogatóknak, mondanak:
„Azok, akik most ti vagytok, egyszer mi voltunk; azok, akik most mi vagyunk, egyszer ti is lesztek.“Ezért nagyon hasznos November hónapban gyakrabban a temetőbe látogatni és egyúttal gondolni és számolni az elkerülhetetlennel ebben az életben: a halállal.
A halál igazságos: nem hagy ki senkit: akár gazdák, akár munkások, akár adósok, akár milliomosok, akár ismertek, akár ismeretlenek – mindenki le lesz aratva, és senki sem fogja elfelejteni ezt a borzalmas aratást. Ahogyan a Máté-evangélium mondja:
„Hagyjátok mindkettőt felnőni aratásig és aratáskor megmondom az aratóknak: szedjétek ki előbb a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék, a búzát pedig gyűjtsétek össze csűrömbe.“
Minden erőfeszítés ellenére, az élet meghosszabbítása, akár a sport, pénz, vagy választott orvosok által – egy nap a kaszás ott fog állni az ajtónál – és nem lehet többé visszafordulni. „Találkozunk vele!“ fogják hívni. Kivel? Bárkivel? Nem, a föld Urával, a ház Urával, a Jegyessel, a mi urunkkal, Jézus Krisztussal.
Ahogyan az élet dolgai mennek, egyszer csak egy teljesen más állapot lesz, amikor a halál elragad minket? Nem fognak a dolgok, a feljebbvalók, hirtelen alábbvalók lenni és az alábbvalók teljesen feljebbvalók lenni?
A betétkönyv hirtelen eltűnt a ködben,
A túlzott engedékenység vígasság ólomsúly nehéz lesz,
A ridegség és barátságtalanság a szíven mázsás súly lesz,
Az Isten és imádság nélküli gondolkodás elnyomó sötétség lesz.
Ezzel szemben:
A Hit, Remény és Szeretet szárnyalni fognak, hogy a bűneinktől megkönnyebbítsenek; az Isten és felebarát iránti Szeretet, mint a reményteli reggeli napkelte lesz.
A Kolosszei levél szavai ismét megadják nekünk a mérleg plusz oldalának tartalmát:
„Testvéreim! Vegyétek tehát magatokra, mint az Istennek szent és kedves választottjai, az irgalom indulatát, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést; viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha egyiknek panasza van a másik ellen. Mikép az Úr is megbocsátott nektek, éppúgy ti is. Mindezek felett pedig szeretetetek legyen, mert ez a tökéletesség köteléke.“
Melyek a mérleg két oldala, amelyet az angyal aggódó lelkiismeretünk előtt tart, melyik megy fel és melyik megy le? A plusz vagy a mínusz skála: melyik lesz lehúzva és mint komoly bizonyítja be magát?
Annak érdekében, hogy megfontoljuk ezen üdvös gondolatokat, különösen fontos, ami a temető főbejáratánál fel van írva.
Milyen sok lélek van, akiket még élőkként ismertünk, akik most érthető betűkkel a sírkövekre vannak írva. Igen, hol vannak most, akik ezeket és mindazokat megmutatták az életben? Vajon megmenekültek, vagy a tisztítótűzben vannak, vagy nem menekültek meg és a pokolban vannak?
Csak bátorság, menjünk végig a temető útján:
Ott van például Maier úr, a pékmester.
Hihetetlen, már újabb 10 év telt el, hogy meghalt. Nehéz elhinni, hogy így eltelt az idő! Ugye jó süteményt és finom tésztát készített? Jól keresett? Szorgalmas volt. Rendszeresen és hűségesen járt templomba.
Másrészt vannak kellemetlenségek: Nem mondta a népnek, hogy ő büszke üzletember, mint például a szomszédainak „lenézően“ és ezt az utóbbit ravaszul, kicsinyesen tette meg? A munkásokat, akik keményen dolgoztak a házában, soha nem jutalmazta köszönetképpen egy kis süteménnyel? Ez nem volt jó! Ezek és a hasonló viselkedések nem vetnek jó fényt a kereszténységre.
Itt van a főtisztelendő öreg plébános úr.
Egy alkalommal, amikor valaki meglátogatta őt a plébánián, mutatott egy térképet és azt mondta: „Itt, nézze, van az én lakásom!“ A látogató meglepődve kérdezte: „Hogy érti? A plébánia még mindig elég nagy.“ A térképet közelebbről megvizsgálva a közeli temető térképét mutatta. Ehhez jött az „Aha“-tapasztalat: „A plébános úr a halálra gondolt. Ez épületes.“ Ez egy lelki tanulság volt a látogató számára.
Nos, valószínűleg ez a modernizmusban elfeledett, ha nem is túlságosan. Isten nyugosztalja!
Most Jörg Steininger sírjánál állok.
Itt állnak élete adatai: 1994-2015. Ő ismert volt, mert ő maga a kocsmákban és éjszakai klubokban megfordult, gyors autókra pazarolta a pénzét és így értelmetlen életet élt. A templomban sohasem láttam. Egyik nap az éjszakai séta közben erősen „ittas“ állapotban az útszéli árokban feküdt. Ez volt az élete 21 évesen, amely szomorúan végződött. Hol fogja ő a túlvilágon végezni? Nem merem elképzelni. Maga a gondolat is felborzol.
Néhány sorral arrébb található Ottensteiner asszony sírja.
A szorgos háziasszony, aki felhasználta a lehetőséget, hogy naponta Szentmisére menjen – annak ellenére, hogy naponta fárasztó munkát végzett egy fogadóban. Nyilvánvalóan az ima és a hit adott neki erőt ehhez. Kevésbé tehetős vendégek és családok távoztak tőle fizetés után.
Ő mindig meggyőző katolikus példát adott. Milyen sok ember boldog lenne és függesztené fel sírjára, hogy elmondja hálás imáját a lelkéért.
A következő sírnál meg kell dörzsölnöm a szememet. Igaz lehet ez? A sírkövön ott áll felírva: Klaus Wilhelm atya, 1964 – x-ig. Azt gondoltam, hogy még 10, 20, 30 év?
Igen, Kedves Hívek, ez így van:
El tudjuk képzelni a saját sírunkat teljesen valóságosan. Ebben szépen olvasható betűkkel a nevünk fog állni. A születési dátumot már ki tudjuk tölteni – és a halál időpontját minden bizonnyal ehhez. Nincs ennél biztosabb az életben. Sok dolog bizonytalan, azonban az teljesen biztos: a halálunk.
90 százaléka – vagy igazából 99 százaléka - azoknak, akik a temetőbe járnak, nem gondolnak erre a második dátumra. Nem, a halálra nem sokat kell gondolni. Van még időm, én 70, majd 80, utána 90 éves leszek. NEM! 1, 2 vagy 3 évvel később már olvashatják a nevedet. Egy frissen felásott földhalom, koszorúkkal és virágokkal, mutatja, hogy tévedtél.
Szent Pál apostol nem tévedett, amikor ezt mondta:
„És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak és utána következik az ítélet.“ [Zsid 9,27] (Diekamp 3. kötet, 413. old.)
Nem szabad a Szentírásnak ezen figyelmeztető szavait elfelejtenünk – a modern hitetlenség és szabadelvűség ellenére. Ezek a szellemi áramlatok vesznek körül minket és becsapnak bennünket, mintegy korábban örök életet adva ezen a Földön.
Végül:
Ezek azok a gondolatok, amelyeket meg kell említeni a temető látogatáskor. Ezek segítenek nekünk rendbe tenni az életünket. Amikor pedig imádkozunk az elhunytakért és a szegény lelkekért, hogy siessenek segítségünkre, azután hűséges barátokká válunk, amire szükségünk van, amikor eljön az aratás Ura, hogy számadást tartson.
Amen
