Kedves Jó Testvéreim!
Mondhatjuk azt, hogy 1 év után ismét találkozunk. Legalábbis így mostmár szemtől szembe és sokkal közelebbről, mint egy telefon, vagy egy email. És öröm számomra azt látni, hogy az a fajta halfogás amit ott Péter apostol és a többiek elkezdtek, és amelyeket Jézus átalakított, hogy emberek halászává teszlek titeket, (hát ez) itt is mos tmár lassan kezd beérlelődni.
Isten malmai lassan őrölnek, ezt jól tudjuk, de ugyanakkor hatásosan is. S ha belegondolunk abba, hogy mi minden megpróbáltatás érte ezt a kis közösséget, és még éri is, láthatjuk, hogy úgy mint az őskeresztények ott az induláskor ahelyett, hogy megsemmisültek volna, inkább csak többen lettek, egyre többen ugye. Hát itt is ez van! Annak idején egyszer Tamás azt mondta, hogy ez egy kis demó verzió, ahogy elkezdtük, egy picike kis csapat elkezdte aztán mostmár egyre többen vagyunk. Hát működik ez a bizonyos halfogás. Ez a jézusi halfogás mondhatjuk így, hogy klinikai tesztek igazolják, hogy működik. És lehet itt próbálkozni, elnyomni ezt a kis közösséget, lehet próbálkozni azzal, hogy a Tradíciót hogyan verjük szét, amiről szinte minden nap jöttek az értesülések akár itt, akár szerte a nagy világban, egyre többen vagyunk. Miért?
Na hát ez az, amire az emberi logika erre azt mondja: hát passz, nem tudom. Mert ez már isteni logika, nem emberi. Alkalmas helyen, alkalmas időben alkalmas emberek által és alkalmas helyzetek által az Úristen irányit akár egy-egy nagyobb közösséget. És ugye akik voltak a papszentelésen [Magyarországról június végén Szent Péter és Pál Apostolok ünnepének vigíliája szombatján 13-an voltak kelet-Magyarországról, legtöbben Miskolcról és ketten Debrecenből], lehetőségük adódott arra, hogy lássák azt, hogy ami ott Zaitzkofenben elindult a 70-es évek végén, márra már milyen nagy méretűvé nőtte ki magát. Egy ilyen pár 100 fős lelkes kis falucskát, tanyácskát kell elképzelni. Az ember elgondolkodik, hogy eleinte ott még csak néhány papnövendék volt, most meg már ott tartunk, hogy zsinórban jönnek a papszentelések [idén öt papot és öt diakónust szenteltek]. Már eleinte néhány tucat emberke eljutott a papszentelésre, és mostmár ott tartunk, hogy ezres tételben kell számolni, hogy hányan vannak ott a papszentelésen.
És nemcsak azért, mert akár egy-egy szentelendőnek a rokonsága olyan nagy, hanem vegyük figyelembe azokat is, akiknek per-pillanat különleges, személyes kötődésük nincs egy-egy szentelendőhöz, hanem egyszerűen a buzgóság hajtja őket. Autókázni több 1000 kilométert, akár egy-egy alvásnyi megállást beiktatni, mondjuk Jaidhofban aludjunk meg, aztán másnap korán reggel [hajnali négykor indulni, mert hátra van még 400 km és 9 órakor kezdődik a szentelési mise] folytatjuk tovább az utat, mint mondjuk ti is tettétek itt jó páran. És utána még bevállalni hogy ott lenni, ájtatos lélekkel részt venni a szentelésen, imádkozni a szentelendőkért, és utána azért vannak az utazásnak azért fáradalmai is, mert vannak ugye, majd vissza haza. Bevállalni, hát ez az. Mert aki el tudott jutni közületek, az nem kirándulni jött ki, hanem azért, hogy megtegyék azt, hogy szemtől szembe lássák egyrészt milyen a papszentelés eredetiben, másrészt ezáltal is képesek legyenek bekapcsolódni abba a Szent Hagyományba, amely töretlenül zajlik már több mint 2000 éve.
Amelyet próbáltak szétzúzni Bugnini és társai. Tehát az ember ilyenkor döbben le azon, hogy ez az isteni kegyelem. Egyrészt Isten ad rá egészséget, ad rá lehetőséget, akár anyagiakat is, hogy több száz kilométerre levő helyszínre eljuthassak durván 2 nap erejéig, 3-ig, hogy ott lehessek a papszentelésen, és így lelkileg feltöltődve gondoljam át az életem, hogy a Tradíció igenis valami, nem egy ember kitalálmánya, mert ott is mentek a nyomorgatások. Gondolok mondjuk a régensburgi püspök úrra, meg még lehetne többet is sorolni ottani környékből, akik jöttek zsinórba, akik leveleikkel, hogy hát tudják, hogy nem szabad. Nem szabad papszentelést csinálni ott Zaitzkofenben. És az isteni hatalom, az isteni kegyelem mondatja ki azt atyákkal, meg a püspökatyáinkkal, hogy NEM! Folytatjuk tovább azt, amit Krisztustól kaptunk. Nem véletlen, hogy az alapítónak Marcell Lefebvre érsek úrnak éppen ez a jelmondata is: "Amit kaptam, azt adom tovább." Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelében található, amit így bevezet be, hogy "amit kaptam, azt adom én is nektek át." Ott kezdi Szent Pál apostol kifejteni az utolsó vacsorát, hogy az átváltoztatást akarjuk. Vagyis az Oltáriszentség alapitását tömören, dióhéjban, de lényegretörően végigvezeti. Ebben vezeti be, hogy amit kaptam, azt adom tovább nektek. Vagyis nem teszek hozzá semmit, nem veszek el belőle semmit, nem írok át kényem kedvem szerint semmit sem, hanem folyamatosan folytatom és átadom. Gyakorlatilag ezt csináljátok ti is. Ezért kell mindig hálásnak lennünk azért, hogy igenis itt vagyunk. Per-pillanat azért, mert még nincs kápolnánk sajátunk, de azért az Isten majd arról is gondoskodni fog, ebben biztosak lehetünk mert mi folytatjuk.
Debrecenből pl. nemrég jött egy nagyon különleges, és érdekes, vagy inkább furcsának nevezhető információ pár nappal ezelőtt. A debreceni közösség is próbálgat ilyen szállást keres a Szent Család stílusban valahol helyet találni, és hát van valahol egy kis ortodox templomocska, senki nem használja, talán egy évben egyszer, vagy kétszer lehet ott liturgia aztán semmi. Próbáltak kilincselni ott valakinek, szólni, hogy hazajövök személy szerint én, hogy ott lehetne-e szentmisét celebrálni, persze úgy hogy alkalmazkodunk ehhez az évi 1-2 alkalomhoz. És mi volt a válasz: NEM. És akkor az ember elgondolkodik, hogy jó, hogy is van ezekkel az ortodoxokkal, akik ugye nagy hagyománytisztelők, mi van itt? És nem adják fel: és most szállást keres a Szent Család. Folytatják a keresést [azóta ez megoldódott és megtartatott az első FSSPX-s szentmise Debrecenben is]. Visszaírtam nekik, hogy figyeljetek, semmi gond. Csináljuk azt, mint az apostoli levelekben. Az őskeresztények elindultak, házaknál ünnepelték eleinte a szentmiséjüket. Kezdjük innen előröl, teljesen a legelejéről. Kezdjük el.
S akkor ott 2000 évvel ezelőtt a kis házacskákból lettek a templomocskák, a nagyobb templom, meg a bazilikák. Akkor mi is végigjárhatjuk. Ugyanezt az utat , mégegyszer végigjárjuk kb. 2000 év eltolásával. Ugyanez lesz. Ti is vagytok 15-20-an ott Debrecenben meg a környéken. Ugyanúgy házaknál is voltak 15, 20-an 30-an. Ugyanez lesz, csak 2000 év eltolásával. Az Úr Isten ezt majd szépen rendezi. Valaki kérdezte tőlem tegnap, hogy hát hogy a manóba lehet ez, hogy a Piusz Közösség szerte a világban elterjedt. Hát mondom, gondolj bele abba aranyoskám, hogy 43 évvel ezelőtt, ill. novemberben lesz majd 44 éve, hogy a Piusz Közösség elindult egy picike tanyácskából, Econe-ból és behálózza az egész világot. Innen kell elkezdeni a történést. Innen kell elkezdeni gondolkodni, hogy az Úr Isten mi mindent csinált azóta. És nem véletlen van is egy kép a Zaitzkofeni szemináriumban, ahol Szent Pio atya találkozik Lefebvre érsekúrral. Szent Pio atya mondott az érsekúrnak egy jövendölést - többek között Magyarországról is tudjuk, hogy Szent Pio atyának vannak jövendölései, de kifejtette az érsek úrnak - Lefebvre érsek úrnak -, hogy a te közösségedet sokan fogják támadni, de ti túl fogjátok élni. S lehet is látni, hogy támadnak a liberálisok, a zsidók, a (nem tudom én kicsodák) politikától kezdve mindenki, a modernisták úgyszintén és mégis itt vagyunk, és mégis növekszünk. Néhány évvel ezelőtt épp Jaidhofban vagy a környékén [Gföl nevű kisvárosban, 2km-re Jaidhoftól] egy buddhista templomot akartak építeni. Sikerült leállítani nem lesz semmi buddhista templom, mehettek tovább. Lehet itt nekik próbálkozni. Mert az Isten nem őket áldotta meg, hanem az Anyaszentegyházat.
Testvéreim, így a mai nap ez az amin megint érdemes elgondolkodni, elmélkedni, hálát adni hogy mi itt vagyunk. Minden más közösség szétesik, elpusztul, szétmegy, eltűnik, és mi meg itt vagyunk. Eddig egy év alatt néhányszor jött át Fuchs és Wilhelm atya. Mikor hogy tudott jönni, de nem rendszeresen, de mégis itt vagytok. A debrecenieknek több mint egy éve nincs szentmiséjük, s mégis ott vannak. És ők is jöttek erre a papszentelésre. És ott az egyik atya [a tartományi előljáró atya Jaidhofban] csodálkozott, hogy ahelyett, hogy szétmentek volna, hogy egy éve, több mint egy éve nincs szentmiséjük, még többen vannak. Miért? Mert az Isten élteti őket. Isten éltet minket. És jönnek a halacskák egyre több halacska és a kis bárkák tele lesznek, majdnem elsüllyednek ahogy most hallottuk az evangéliumban. Testvéreim, ezért van az, hogy így adjunk hálát, így adunk hálát nem csak ma, hanem minden alkalommal is, hogy az Úr Isten velünk van. Ez az Emmánuel elnevezés most is aktuális, nem csak Adventben, ahogy majd Adventben fogjuk sokszor hallani. Most is aktuális Emmánuel, velünk az Isten. Most is. Aztán majd szépen fogjuk látni, hogy megint lesz fejlődés. Szépen, lassan, de biztosan.
Testvéreim így folytatódik majd a Legszentebb Áldozat is a sok-sok kérés mellett a sok-sok hálaadással is. Pontosan azért, mert mindig van mit megköszönnünk. A mai nap most érdemes erről elmélkedni: a mi létünkről, a mi közösségünkről, hogy még mindig itt vagyunk. Nem hogy kevesebben lennénk, hanem többen. Miért? Mert ezt az Úr Isten élteti ezt a közösséget is.
Amen.
rev. Papp Péter
