A fenti naptár a következő, nyilvános megosztási linken beágyazható asztali naptárakba, mint a Thunderbird Lightning kiegészítőjébe, vagy az Outlook-ba, de minden olyan Naptárba is, mely képes kezelni az *.ICS kiterjesztést. Link: https://www.google.com/calendar/ical/magyarpredikaciok%40gmail.com/public/basic.ics

2014. április 13., vasárnap

Virágvasárnap

Virágvasárnap először az Úr Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe, azután az Úr szenvedésének a kezdete.
1. Történet. Virágvasárnap ünnepe Jeruzsálemből származik. A kereszténység felszabadulása után a IV. században hamarosan nagy fénnyel kezdték megünnepelni. Először az Olajfák hegyén jöttek össze a Jeruzsálemben lakó keresztények és ott imádkoztak. Közben a Szentírásnak a mai napnak a megfelelő részeit olvasták. Azután felolvasták az Úr Jézusnak bevonulásáról szóló evangéliumot. Majd pálma- és olajágakkal kezükben bevonultak ők is a püspökkel és a papokkal a városba. Közben a Benediktus antifónát énekelték. A körmenet az Anastasis templomban fejeződött be. - Nyugaton eleinte domika competentium volt a vasárnap neve, mert a keresztségre készülőknek sok helyen most mondták el először a Hitvallást - ez a traditio Symboli - hogy ezt kivülről megtanulják. A VIII. század végefelé terjedt el nyugaton is ez a keleti ünnep és ettől kezdve nevezik Dominica (in ramis) Palmarumnak.